Trash Value Challenge Hungary

Trash Value Challenge Hungary

„Tervezz, alkoss, cselekedj!” Újrahasznosítás kihívás

Magyarországon a UKids programhoz az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar és a képzésben közreműködő ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola közösen csatlakozott. A gyakorlóiskolában már hagyománya van a fenntarthatósági- és környezettudatos magatartásra nevelő projekteknek, de a tudatos, a gyerekek vállalkozóképességét fejlesztő elem most került fókuszba. A másik, új vonása a jelenlegi projektnek, hogy az a gyerekek, szülők, gyakorló pedagógusok mellett a tanítóképző kar hallgatói közös együttműködésében valósult meg.

Az újrahasznosítási kihívást a 4. évfolyam egy tervezőfüzet kitöltésével kezdte, melyben Egérke kísérte végig őket. Kiindulásként összegyűjthették előzetes tudásukat, ötleteiket a témában. A környezetükben megtalálható, kidobásra szánt anyagok újrahasznosításával készítettek új használati tárgyakat. Csoportban bemutatták egymásnak tervező munkájukat, és a kész tárgyakat is. Ezt követően értékelték saját prezentációjukat, tanulási folyamatukat és ezek jövőbeni hasznosulását.

A 4. osztályosok egy tervezőfüzet kitöltésével kezdték a kihívást, amelyben egy kis egér, Levi kalauzolta őket. Ebben gyűjthették korábbi ismereteiket és új ötleteiket a témában. Ezt követően új felhasználható tárgyakat készítettek azzal, hogy megtalálták és újrahasznosították a kidobásra szánt anyagokat. Ezután csoportosan mutatták be terveiket és végső tárgyaikat. Végül értékelték saját előadásukat, tanulási folyamatukat és újonnan megszerzett tudásuk jövőbeni előnyeit.

Mik a legfőbb eredmények?

  • A gyerekek a kreatív alkotás örömén keresztül elmélyítették tudásukat a globális problémákról, mint a környezetszennyezés, klímakatasztrófa, fenntarthatóság, hulladékkezelés. Fejlődött szociális érzékenységük, kommunikációjuk, pozitívan alakultak társas kapcsolataik. 
  • A velük dolgozó tanító szakos hallgatók megtapasztalhatták a pedagógus gyermekeket támogató, értékközvetítő szerepét. Gyakorlatot szerezhettek az aktív tanulást támogató módszertanban. 
  • A pedagógusok aktívan részt vettek a belső tudásmegosztásban.

Követhető gyakorlat

A gyerekek önállóan terveztek, legtöbbjük mégis az iskolai élethez köthető és a közvetlen környezetükben felhasználható tárgyakat készített: tolltartót farmerből, papírhengerből, plüssállatból, textilből; mobil telefon tartót, éjjelilámpát, ékszereket, játékokat. Szívesen használták a digitális technikát a projekt megvalósításhoz: sokan fotón örökítették meg a tervező- és alkotómunkát – a rajz helyett.

Érdekes tanulság

A tervezőfüzet utolsó kérdése a következő volt: „Ha három fontos dolgot megtaníthatnál másoknak a kihívásból, mik lennének azok?” A legérdekesebb válaszok ezek voltak: A Föld megóvása a legfontosabb! Együtt könnyebb dolgozni, mint egyedül! Ne félj a feladattól, ha már belekezdtél, könnyű lesz!

3 MÁRC.
2021

image004.jpg

0

Comments are closed.